OVIS ANGOL ÉS NÉMET FOGLALKOZÁS

ÉLETKOR: 3 – 7 év
Gyakoriság: heti egyszer
Időtartam: 30 perc

Az ovis foglalkozások heti egyszer, 6-8 fős csoportokban zajlanak. Időtartalmuk 30 perc. A foglalkozások az élménypedagógia mentén ismertetik meg a kicsiket az idegen nyelvvel. A gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve sokat éneklünk, játszunk, mozgunk. A gyerekek nagyon szeretik, hogy a dalokat gitárral ill. ukulelével kísérem. Stresszmentes, játékos, elismerő környezetnek köszönhetően a gyermek örömteli, élvezetes foglalkozásnak fogja fel a nyelvtanulást, melynek egész életére nézve nagy jelentősége lesz. A foglalkozáson használunk egy, a gyerekek életkorának megfelelő könyvet. A könyvhöz hanganyag is tartozik, amit részletekben el fogok küldeni a szülőknek, hogy a gyerekek otthon is hallhassák a foglalkozáson tanultakat.

A kisgyermekkori nyelvi fejlesztés a legnagyobb kitörési lehetőség, amit gyermekeinknek adhatunk. A gyerekek játszva tanulnak, agyuk szivacsként szívja magába az új információkat, bármely nyelvet képesek magyarázat nélkül, játszva elsajátítani. A kisgyerekek ösztönösen, gátlások és szorongás nélkül használják a nyelvet. Ennek és az elfogadó, motiváló és dicsérő környezetnek köszönhetően sokkal inkább kialakul bennük a kockázatvállalás, az idegen nyelven való megnyilatkozáshoz való mersz. Az óvodás természetesebbnek veszi, hogy egy tartalmat, cselekvést, tárgyat többféle módon (magyarul, angolul, németül) lehet nevezni, mint nagyobb társai. A gyerekek ezáltal felszabadultan használják az idegen nyelvet, folyamatosan sikerélményük van. Ennek értéke azért nagy, mert átviszik a későbbi tudatos nyelvtanulásra is. Éppen ez az egyik fő cél, hogy pozitív attitűd és motiváció alakuljon ki bennük a nyelvtanulás iránt, vagyis hogy megalapozzuk a későbbi nyelvtanulás sikerességét.

Ovis_angol_német_foglalkozás

Gyertek el bátran, az első foglalkozás ingyenes!

Minden nyitott, érdeklődő, tanulni vágyó kisgyermeket várok szeretettel!

Nyelvkuckó logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely sütiket használ a funkcióinak biztosítása érdekében. Kérjük, engedélyezze a látogatáselemzést, hogy hatékonyabban tudjuk fejleszteni szolgáltatásunk, illetve engedélyezze az érdeklődésének megfelelő reklámok megjelenítését támogató („marketing”) sütiket is. Amennyiben a későbbiekben mégsem szeretne a weboldalunkról sütiket fogadni, akkor használhatja ezt az eszközt arra, hogy kikapcsolja a választott kategóriákat.

Részletes információt ITT találsz a sütik kezelésével kapcsolatban.